Itt a vége...
2009. máj. 8., péntek,
1 üzenet van
Ennek a blognak itt a vége, fuss el véle.
Elfogyott a lendületem és ez a következő hónapokban már egyre jobban így lesz minden bizonnyal.
Így aztán búcsúzom.
Meg nem szüntetem a blogot, hátha... egyszer... majd... megint lesz kedvem írni, de az nem mostanában lesz.
Pápá:



Mimóza 2.
2009. márc. 28., szombat,
1 üzenet van
Ez a blog sajna kissé el lett hanyagolva, már látom, hogy amint nem lesz ennyi szabadidőm, ez fog elsőnek bezárni, de most írhatnékom van. :)
Amikor pár hónapja írtam a kis Mimózámról, rengeteg visszajelzést kaptam blogon kívül is ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. A legtöbb arról szólt, hogy milyen jó, hogy leírtam, mert ők is ilyen "problémákkal" küzdenek, a másik részük pedig biztatott, hogy náluk is ez volt, de a gyerek 2-2,5 éves kora közt nagyot fordult a világ.
Most ezért úgy érzem, le kell írnom, hogy igen! A világ mimózáéknál is változik!
Az utóbbi hetekben sorra döbbenek meg, hogy mennyi helyre kell magammal citálnom a csajt és a világon semmi baja nincs.
PocakHugicája kapcsán kellett menni háziorvoshoz, vérvételeredményért az egyik védőnőhöz, szokásos tanácsadásra a másik védőnőhöz... és bár mindig számítottam rá, sehol nem sírt. Sőt! Még beszédbe is elegyedett általában. Persze ezerszer ellenőrizte, hogy nehogy kívül kerüljek bizonyos távolságon, de ez is óriási dolog nála! Főleg, hogy ugye "fehérköpenyesekről" van szó.
Ráadásul a védőnőnk az egészséges rendelések, vagyis az oltásos emlékek helyszínén, dolgozik, így még a rossz emlékek is előbújhattak volna. De nem!
És lazán kimegy a postás/pizzás miegyéb elé a lifthez is. Köszön és megköszön. Magától.
Vendégségben is voltunk azóta, ahol szintén viszonylag hamar feloldódott, könnynek nyoma sem volt.
Egyetlen dolgot nem tolerál továbbra sem, ha valaki nem hagy neki időt,
és rögtön "üntyümbüntyümözik" vagy bemászik az ő kis magánszférájába.
De ha csak kicsit távolabbról köszön mondjuk, vagy akár beszél hozzá, azzal semmi gond.
Messzemenő következtetéseket nem vonok le, okát nem tudom, talán csak a kora miatt nyílt így ki, és nem fogok kétségbeesni, ha legközelebb sírni fog egy ilyen helyzetben, de tény, hogy látom a fényt az alagút végén. Van remény! :)



Reggeli vigyor
2009. márc. 2., hétfő,
5 üzenet van
Reggel Szonja nyűgössége miatt elég későn kerültem gép elé, de akkor széles mosolyra fakasztott egy levél a postaládámban.
Liliputiéktól jött és így kézdődött:
"Sokan vártátok már a pediped cipők nagyobbaknak
szóló változatát a pediped
Flex -et... Most itt van, megérkezett!"
És bizony én is a sokak közé tartoztam, mert már mikor tavaly nyár elején megkapta Szonja a kis pöttyös puhatalpú pedipedjét, azt számolgattam, hogy a következő mezítlábas cipős időszakra (mostanra) már csak ez lenne jó rá.
Aztán látva, hogy azt mennyire imádta, már agyaltam a külföldi rendelésen, már ráállítottam az ügyre Írországba szakadt nagynénijét, de billenni látszott a mérleg nyelve afelé, hogy ez kimarad a lánykánk életéből. Erre tessék! Itt van! Házhoz jött. Vagyis fog jönni. Ugyanis máris előrendeltem. :) 2-3 hét a szállítási idő, addig úgysem tudnánk használni, de már így is nagyon várom. Bízom benne, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeimet és lesz akkora kedvenc, mint a puhatalpú kistesója volt. :)
Ez most nem pöttyös lesz, hanem csíkos. Ilyen:
Megmondom őszintén, hogy nálam ő a második befutó volt, de Szonja és apája (egymás tudta nélkül) összefogott és leszavazott. Mindkettőjüknek ez tetszett. Nagyon határozottan. Azért megmutatom csak azért is az én befutómat, legalább egy kép erejéig szerepeljen ez is. ;)
Ui: Azért nem volt ám nehéz meggyőzni a csíkoskáról sem ám, mert csak azért nem azt választottam első körben, hogy "ne legyen mindene olyan rózsaszín"! :) ;)



Játék
2009. márc. 2., hétfő,
Üzenj valamit!
És egy játékot is kaptam az elmúlt napokban Ágitól, igyekszem összeszedni a gondolataimat ezügyben. :) 5-5 kedvenc könyv, film, zene, hely, szó, honlap.
Könyv: Szabó Magda: Az ajtó; Coelho: Alkimista; Rowling:HP sorozat; A. Golden: Egy gésa emlékiratai; és gyerekkoromból Kästner: Két Lotti
Filmek: Forrest Gump, Kate és Leopold, Angyalok városa, Csokoládé, és mese,mese,mese pl. L'ecsó, Micimackó, Némó...
Zene: U2, Eros Ramazotti, Diana Krall, Kispál, Jovanotti
Hely: Balaton, Róma, Párizs, fotel takaróval, cukrászda ;)
szó: egészség, család, béke, szeretet, megértés
honlap: index, fakopáncs, poronty, nlc fórum, sok sok blog
És küldöm mindenkinek, aki szereti. :D
De tényleg! Most kivételesen nem nevezek meg senkit, de MINDENKIRE kíváncsi vagyok! :)



Special Friends Award
2009. márc. 2., hétfő,
5 üzenet van
Zdorától kaptam egy díjat. Köszönet érte! :)
"Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Nem a pénz a mozgatórugó. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket. Válassz nyolc embert."
A nyolcba sajnos nem fér bele mindenki, akinek szánom, de biztos vagyok, hogy előbb utóbb hozzájuk is elér a díj, így nem nagyon aggódok értük ezügyben. :D És akik tőlem kapják.... :
Liliék, Lillusék, Csillagbaba, Barifelhő, Tündi, Ági, Ancsiék, Lucáék
(Akiket nem linkeltem ki, azokat nem kihagytam, hanem zárt blogok lévén nem sok értelmét láttam al inkelésnek. De tudják ők, hogy rájuk gondoltam. :) )



10 szó
2009. febr. 25., szerda,
Üzenj valamit!
Én is kaptam 10 szót Lilluséktól. Tovább már nem adom mégegyszer, ha nem baj, de leírom mik jutnak eszembe róluk.
barástág: ritka kincs
szülő: életem legnagyobb öröme, hogy azzá válhattam
könyv: kikapcsolódás, ismeretszerzés
játék: móka, kacagás
társ: férj, támasz
telefon: biztonság, dumaparty
főzés: ha megmondják mit, akkor szívesen...
sorozat: régen sokat néztem, ma már jól megvagyok nélkülük
fénykép: múlt, emlék, művészet
halál: borzalmas fájdalom, könny, megváltás



Breaking news
2009. febr. 23., hétfő,
7 üzenet van
Megjött az első gólya!!!!!!!!!!! :))
Részletek ITT.
Én örülök! Szegénykém gondolom nem annyira...



Hó
2009. febr. 23., hétfő,
1 üzenet van
Egy hete havazik. Hogy örültem volna ennek két hónappal ezelőtt vagy akár csak eggyel korábban is...
Eleinte így is örültem neki, Szonja miatt, de már elég. A mai erős szeles hóesés egyáltalán nem tetszett már.
És a virágládáimból nem látszanak ki a kibújt krókuszok, már akkora a megmarad hóréteg, hiába olvadt közben többször is. :(
Én meg ettől "depis" lettem. Olyan semmihez sincs kedvem hangulatom van. Már annyira a napfényre vágyok, hogy ez, hogy visszafelé megyünk a télbe, teljesen lelombozott.
Csak az ad egy kis erőt, ha lent vagyunk Szonjával és látom a csillogást a szemében. Ő még nem unja. Neki még nincsenek elvárásai, nem tudja, hogy lehetne másmilyen idő is. Milyen jó neki...



Hanyag
2009. febr. 17., kedd,
5 üzenet van
Ezt a blogot sikerült csúnyán elhanyagolnom. :(
Pedig megmutathattam volna, hogy milyen szép varró ollókészletet kaptam a névnapomra. Dóri barátnőm egyik képen tetszett meg, de nem is mondtam a Zuramnak, de ő teljesen véletlenül benézett pont akkor Dóri blogjába és rá egyáltalán nem jellemző módon a kommenteket is megnézte és meglátta, hogy dicsérem. Aztán rájött, hogy nekem nincs is varrós ollóm. Amikor pici ollóra van szükségem, akkor a görbe végű körömvágót használom. Így kaptam ezeket e gólyákat.
Csak utólag olvastuk, hogy ezeket kismamáknak volt szokás ajándékozni a babakelengye elkészítéséhez, valamint a bábák is mindig maguknál tartották a köldökzsinór elvágásához. Nohát... Dupla aktualitás! :)
És beszámolhattam volna a férjecském hatalmas főzőcskézéseiről is. Mindig imádott főzni és jobban is főz mint én, ezért egy ideje az a felállás, hogy hétköznapokon én főzök, hétvégén ő. (tudom: jó dolgom van. :) ). Mostanában olyan ételek kerültek általa az asztalra, mint a pizza, a lángos, a madártej, és a halászlé. No ez utóbbitól lettem olyan rosszul... Túl finom lett. Én meg nagyon kívántam. Ezért aztán nem tudtam hol a határ. Jajj! :)
Végül de nem utolsó sorban pedig Tesókáról is van mit írni. :) Mint a mellékelt képen is látszik, kezd valami pocakszerűség költözni a hasam helyére. :) Talán kicsit nagyobb, mint Szonjával volt, de ennek az okaiba nem mennék bele.. ;)
A másik hír pedig, hogy mintha pár napja érezném ő Picurságát. Fura, hogy a második terhességem és most sem vagyok benne biztos, de ez van. :) Jövő héten újabb vérvétel vár rám (AFP), dokihoz pedig csak március elején megyek majd. Szonjáról akkor derült ki, hogy csajszi. Kíváncsi vagyok Tesóka is megmutatja e magát. Már nagyon kíváncsiak vagyunk. :)



A második
2009. febr. 1., vasárnap,
8 üzenet van
Sokat gondolkodtam mostanában, hogy még csak a terhesség 13. heténél járunk, mégis mennyire más máris minden, mint Szonjával volt.
Persze, nagyon sokat gondolok Tesóra, aggódom érte is, hogy minden rendben legyen Vele, fúrja már az oldalamat, hogy vajon kisfiú vagy kislány és sokszor elképzelem őket Szoncsival mindkét variációban, de valahogy mégsem ő tölti ki minden gondolatomat, mint történt az 2006-ban. :)
Nem tudok például annyira odafigyelni, hogy mikor mit eszem/iszom. Nem tudtam teljesen leszokni a kávéról sem, hisz muszáj ébren lennem, nem dőlhetek le, mihelyt hulla fáradtnak érzem magam, meret van egy energiabomba Nővére a kis Pocaklakónak. :)) Így aztán nem egy nagy adag frissen facsart gyümölcslével vagy gyümölcsturmixszal kezdem a napot, mint anno, hanem kávéval. És biza egyszer-kétszer már kénytelen voltam délben egy másodikat is meginni.
Enni pedig... Nem azt főzöm, ami megkívánok, amit épp kinéztem, mert hú de egészséges, hanem azt, amit Szoncsi (szerintem) megeszik. :) Azért meg kell hagyni, nem olyan rossz menük ezek! :)
És egyelőre elmaradtak az apával közös nagy esti álmodozások, hogy "mi lesz ha megszületik..." és a pocaksimik és mi egyebek, hisz mindketten (na jó, főleg én...) elég hamar kidőlünk, főleg ha előző éjjel mondjuk hajnalban "buliztunk". :)
Viszont Csigatesót nem "csak" 2+2 fő (itt a kuyákra gondoltam +2 főnél... :D ) fogja nagyon de nagyon hazavárni, hanem 3+2. Lesz egy szerető nővére, ami azt hiszem óriási előny lesz az ő kis életében. De ennek bizony ára van... :)
Másrészről pedig ő már egy valamivel tapasztaltabb szülői párost fog kapni, akineknek bár egészen biztos lesz rengeteg újdonság mind Vele, mind a kétgyermekes léttel kapcsolatban, de mégis, nagy valószínűséggel (most legalábbis így érzem), kevesebb dolgon fogunk meglepődni, sokkal inkább merek majd hinni az ösztöneimnek és nemet mondani mások jótanácsaira.
Szonja sokszor volt egy egy módszer kísérleti alanya, és mivel két egyforma gyermek nem létezik, biztosan ki kell majd próbálni most is ezt-azt, de már tudom, hogy mik azok a dologok, amik bár jól hangzanak, nagyon távol állnak tőlem/tőlünk és mik azok, amikkel tudok/tudunk azonosulni. No és már nincsenek előre felállított naaaagy elveink, amikről előre lehetett sejteni, hogy pillanatok alatt dőlnek össze... :)
Nagyon nagy kíváncsisággal és (egyelőre) jóval kisebb félelemmel várom, hogy kipróbálhassam magam kétgyermekes anyaként. :)



Ez is az is
2009. jan. 31., szombat,
Üzenj valamit!
Tegnap írtam egy rém hosszú bejegyzést, majd átolvasáskor megnyomtam valamit, amit nem kellett volna és volt, nincs... :S
Teljesen újra írni nem fogom, de nagyjából ezekről írtam:
Először is arról, hogy szerdán mennyire nagyon megnyugodtam a 12 hetes uh-n, hogy Tesókával minden redben van. Előtte annyi hülyeséget álmodtam össze, hogy volt, hogy 1 órán át képtelen voltam visszaaludni. Azóta szerencsére nem voltak ilyen rémálmaim.
Aztán... megmutattam, hogy végre végre feltettem méltó helyére a konyhában a Dóri barátnőmtől Karácsonyra kapott kávés képecskémet. Annyira nagyon tetszik! És olyan jó ránézni ahányszor arra járok! Köszönöm mégegyszer!
És írtam arról is, hogy mennyi sok tervem van már a háló- kontra gyerekszoba cserére. Méregettem, elképzeltem, polcot néztem... Ez mindig könnyebben ment, mint a megvalósítás megszervezése... Tavasz végén/nyár elején szeretnénk megejteni, hogy mire tesó érkezik, addigra Szonja teljesen megszokja az új helyét és még véletlen se gondolja, hogy Tesóka miatt van a kavarodás. Gyanítom abból enélkül is lesz bőven. :D



Virágzunk
2009. jan. 27., kedd,
4 üzenet van
Szonja szobájában van egy cserép orchidea. Ennek voltak az elvirágzott virágágán kisnövények, amiket egy idő után muszáj volt leszedni, mert már alig bírta el az ágacsa. Vázába, vízbe kerültek, hogy meggyökeresedjenek. Novemberben vettem észre, hogy az anyanövény virágozni fog. Ennél csak akkor csodálkoztam jobban, mikor kiderült, hogy a vízkultúrás növényke is... Pedig épp felhoztam a pincéből a cserepet és az orchideaföldet, hogy elültetem. Így nem mertem. És Karácsony előtt pár nappal virágba borult mindkét növény.
Anyu kertész (vagy legalábbis virágboltos) ismerőse szerint az is csoda, hogy megél vízben, az pedig, hogy virágzik, szinte kizárt. Pedig bizonyítani tudom! :))
Van egy harmadik virág is Szoncsi ablakában, egy Karácsonyi kaktusz, ami 3 virágocskét hozott az Ünnepekre időzítve és most is van rajta újabb három bimbó. :)
Vajon Szonja van ilyen jó hatással a virágzási kedvre?! :)



Mikor lesz már tavasz?!
2009. jan. 24., szombat,
2 üzenet van
Részemről a télnek a Karácsonyi, Újévi ünnepekkel együtt vége is lehetne...Január első napjaitól kezdve minden kis napsütésre azt hiszem megjött a tavasz.
A télből elég lenne a november és a december, de akkor is csak sok hóval jöhet a hideg, aztán jó pár hónapig bírnám a tavaszt. Imádom ezt az évszakot. De hol van még...
Most, hogy kicsit megenyhült az idő, sokkal többet vagyunk lent Szonjával, ma például Apujával ebéd után lementek a pincébe a háromkerekűért és bicikliztek egyet. (értsd: apa tolta Szonját, aki azért imitálta a tekerést, mert végig a pedálon volt a lába. :D ) én pedig ezen idő alatt a napsütéstől (és egy kivételesen becsúszott déli kávétól :S ) kaptam némi plusz energiát és végre elviselhető szintre sikerült hoznom a lakásunkat. Nem mondanám, hogy minden csillog villog, de már nem égne a bőr a képemről, ha váratlanul beállítana valaki. Per pillanat ez is valami, ugyanis az álommanók Szonja helyett engem vettek célba és nem nyugszanak. És gondolom mondanom sem kell, hogy egy 21 hónapos mellett nem tudok annyit pihenni, mint mikor ezt a bizonyos 21 hónapost vártam. :))
Szóval jöhetne már az a tavasz, hogy minden nap kapjak egy kis plusz energiát a napocskától.
(Ne ábrándítsatok ki! Hallottam róla, hogy jövő héten a tél jön vissza nem a tavasz, de egyelőre nem hiszem... ;) )



A kis Mimózámról
2009. jan. 18., vasárnap,
6 üzenet van
Szonja születése óta sírós baba. Nagyon könnyen sírva fakad és nagyon nehezen hagyja abba. Persze ahogy nő, ahogy egyre jobban ki tudja fejezni magát, ahogy egyre inkább megérti a világot, egyre ritkultak a látszólag ok nélküli pityergések.
Jött viszont valami új. Amit nehezen értettünk meg. Sokáig csak vártuk a jó szerencsét, hogy majd csak ahogy jött, úgy megy. De nem így lett. Sőt!
Arról van szó, hogy Szonja bárki jön hozzánk vagy bárhová megyünk, tutira sírással nyit. És még valamitől garantáltan sírva fakad: ha egy kisgyerek sikít/sír. Az utcán/boltban/lépcsőházban azonban senkivel semmi baja. Kedélyesen elbeszélget bárkivel. Eleinte is voltak ilyen vendégeskedések, amik sírással kezdődtek, de közel sem mind.
A suttogó könyvekben ezt a típust nevezik mimózának, Ranschburgnál
pedig nehezen bemelegedő típusnak. Ezek olyan veleszületett
tulajdonságok, amin a környezet nem tud alapvetően változtatni.
Eleinte azt hittük személyhez kötött a dolog. Hogy a férfiakkal van gondja. Hogy a sok emberrel van gondja..., de nem.
Eltartott egy darabig, mire jöttünk, hogy neki a szituációval van gondja. Hogy valami váratlan, nem megszokott történik és nem tudja, mi is következik ott és akkor.
Az utóbbi hetekben kezdett el megint jobban aggasztani a dolog. Kezdtem felkutatni a netet.
Rengeteg dolgot találtam, távolról sem egyedi a mi esetünk.



Kiskönyv
2009. jan. 15., csütörtök,
4 üzenet van
Tegnap meglátogattuk Szonjával a védőnőt. Komolyan nem értem, hogy minek nekem új karton, mikor már egyszer volt... Feltették ugyanazokat a kérdéseket, amiket 2,5 éve. No de ez legyen a legnagyobb gondom. :) Szoni szerencsére jól tűrte az egy helyben ülést. Lekötötték a babás újságok. :)
Nekem pedig van kiskönyvem. :) Nekem ez olyan nagy dolog most is. :) Újabb hivatalos bizonyíték, hogy babát várok. :)
Viszont nagyon nem tetszett a kiskönyv. :( Szonjáé olyan szép volt! Volt rajta helyes kisbaba, színes volt, ez meg... De sebaj! Becsomagoltam. :) Tisztára iskolás érzésem lett tőle. :) Mindig is szerettem az új könyveket csomagolgatni. Tesómnak is mindig én csináltam.
Így most már szép kiskönyve van Tesónak is. :)



Pankanka...
2009. jan. 7., szerda,
3 üzenet van
...ahogy Szonja mostanában Panka barátnőjét becézgeti. :)
Még október közepén kezdtem agyalni, hogy hogyan lehetne kimosni a pótolhatatlan alvócimborát.
Aztán nem is számoltam be a fejleményről... Nem sokkal később kimostam kézzel Panka jobb kezét. Szép tiszta lett, viszont irgalmatlanul nehezen száradt meg. Más módszerrel később kimostam a bal kezét is, de az a módszer sem jött be. 3 napig száradt. Éreztem én, hogy az egyetlen épkézláb megoldás a mosógép, de tartottam tőle, hogy a hajának annyi lenne.
Aztán el is felejtettem már szinte. Majd Karácsonykor megvilágosodtam. Nylon zoknit kell húzni a fejére....
Így aztán Panka a tegnapi napot a mosógépben kezdte. A déli alváskor még kicsit nyirkoskásan segítkezett Szonja altatásában, de hála a tűzforró radiátorunknak, estére tökéletesen megszáradt.
Teljesen új színben pompázik. :) A módszer bevált, ezentúl Pankuci gyakrabban fog pancsizni. ;)



Köny TOP5 2008-ban
2009. jan. 6., kedd,
5 üzenet van
Dóri hívott játékra. Össze kellene szednem 5 kedvenc könyvet 2008-ból. Két okból van nehéz dolgom. Egyrészt kicsit összemosódik, hogy mit olvastam 2007-ben és mit 2008-ban. Egyszerűen csak az van bennem, hogy "Már meg volt Szonja mikor olvastam", "Pocakban volt Szonja mikor olvastam" vagy "még ott sem volt".Ennyit az időérzékemről...
A másik okot viszont igencsak szégyenlem, de 2008-ban nem olvastam túl sok könyvet. :(
De azért 5 könyvet még sikerült összeszednem! :)
Gondolom nem meglepő, hogy a Gyereknevelés, mint téma, elég komoly hangsúlyt kapott.
Természetesen elolvastam a Suttogót is, még 2007. tavaszán, akkor még nem volt határozott véleményem róla, most már tudom, nagyon távol áll tőlem a felfogása. Nem mondom, hogy nincsenek benne jó tippek, de összességében inkább irritál. DE megtaláltam ami közel áll hozzám.
1. Ranschburg Jenő: Szülők könyve
Egy számomra maximálisan hiteles, elismert ember szájából olvashattam olyan dolgokat, amik bár bennem is felmerültek (no nem minden!), itt végre végre megerősítésre találtak.
2. Penelope Leach: Picik és Kicsik
No, ez sem az a Suttogó stílus, amnél az a cél, hogy minél kevésbé változzanak a mi mindennapjaink a gyermek születése miatt, hanem abszolút gyereközpontú. Sok jó ötlettel, megoldási lehetőségekkel...
Ebben a témakörben a következő Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában - a kontinuum-elv c. könyve lesz. Karácsonyi listámon szerepelt, de mást kaptam, így átkerült a névnapi listámra. :) A könyvről sokat hallottam/olvastam, ezek alapján nagyon nagyon érdekel, de a kontinuum nekem egyelőre csak matematikai fogalomként létezik... :)
Egyéb témák:
3. J.K.Rowling: Harry Potter és a halál ereklyéi
Leírjam ugyanazt, mint Dóri barátnőm?! :) Évek óta együtt számoljuk a napokat az újabb kötetek megjelenésééig és egyszerre olvassuk. Igen, szeretem a HP könyveket. Tervezem, hogy most, hogy véget ért, előlről elolvasom, gyanítom sokkal érdekesebb lenne így újraböngészni.
4. Paulo Coelho: Az alkimista
Évek óta szemezek Coelho könyveivel, de csak most jutottam el addig, hogy el is olvassak egyet. Nagyon tetszett. Elgondolkodtatott. És végre nem érzem magam kicsit dilisnek amiatt, hogy mindig mindenhol a jeleket keresem. Ha..., akkor... :)
A fa alatt volt Coelho köny mééég, így megvan az utánpótlás. :)
5. Szabó Magda: Danaida
Ez nem egészen ér, mert szintén Karácsnyra kaptam és még nem értem a végére. De 2008-ban kezdtem el! És mint minden Szabó Magda könyv, ez is nagyon tetszik. Sokáig Az ajtó volt a nagy kedvenc, de ma már nem tudnék ilyen egyértelműen választani. Tizenévesként az Álarcosbál volt az egyik nagy kedvenc könyvem (A két Lotti után), és csak felnőtt fejjel tudatosodott bennem, hogy az is Szabó Magda műve.
Szonja pedig már most imádja Bárány Boldizsárt (apa előadásában csak és kizárólag!) és ismeri Tündér Lalát. A könyv illusztrációin felismeri a szereplőket is. Kedvence Gigi, az egyszarvú. :)
Hiába, Szabó Magdát nem lehet elég korán kezdeni...
Most megyek is olvasni. :) (Tényleg!!)
Akinek van kedve: Nóri, Tündi, Ancsa,Edit, bárki bárki bárki aki erre jár, ne habozzon és ossza meg velünk 2008 top5 könyvét!



Tapasztalatok
2009. jan. 6., kedd,
Üzenj valamit!
Vízkereszt van, így aztán lebontottuk a Karácsonyfánkat.
Idén először nem férjecskémmel, hanem a lányocskámmal. :)
És idén először nem fájt a szívem. Nem kellett a kuka mellé tenni. Eldobozoltunk. És decemberben találkozunk!
Nagyon örülök, hogy a műfenyő mellett döntöttünk. Szép is volt, a díszek tömőanyagába csepegetett illóolajnak és a (szinte) folyamatosan égő aromalámpásnak köszönhetően fenyőillat is volt, nem szúrt, nem potyogott...
Egyedül néhány fényképen csillantak meg természetellenesen a levelei, de ez legyen a legnagyobb gond.
Jó érzés, hogy egy kis fát megmenthettünk. :)



Honnan tudja????
2009. jan. 4., vasárnap,
3 üzenet van
Ültem ma a kanapén, Szonja ugrabugrált és véletlen beletenyerelt a
hasamba. Ilyenkor elmondjuk neki, hogy ezt nem szabad, mert Tesó ott
van bent és ez rossz neki.
Erre Tesó! felkiáltással kismillió puszit kapott a pocak. :)
Majd (nem is tudom milyen válaszra vártam, de) megkérdeztem tőle, hogy:
A: Mit csinál Tesó a pocakban?
Sz: Pancsi
Ezt honnan szedte???????



Minden jó, ha a vége jó
2008. dec. 31., szerda,
12 üzenet van
Ha visszagondolok erre az évre, két meghatározó dolog jut eszembe.
Először is természetesen A Szonjacsoda. Hihetetlen számomra, hogy ezalatt az egy év alatt micsoda nagylány lett, mennyi mindent tanult. Önálló kisember lett, aki állandóan mozgásban ven és be nem áll a szája. Imádom!!!
A másik pedig a januárban zöld utat kapott tesóproject. Akkor hittük, hogy talán nálunk is csoda történik és jön magától. Nem jött. Júliusban volt az első inszem. Rémesen reagáltam a gyógyszerekre. Augusztusban más gyógyik, dupla baj. Kiakadtam. Októberben harmadszorra, harmadik protokoll. Szimpla bajjal. És nem túl bíztató orvosi reakcióval. Végül nov. 24-én konzultálni voltunk, hogy hogyan tovább. Még egyetlen egy esélyt kaptunk. Különben lombik... Dec. 9-ig kellettvolna megjönni, hogy még decemberben belevághassunk. De nem jött. Sokáig gondolni sem mert arra, ami valójában történt. Egy kisebb csoda. Egy spontán baba. :) 16-án pozitív lett a tesztem. És 17-én is.
23-án volt jelenésem a dokimnál. Izgultam. Nem kicsit! De ott volt Ő a monitoron. Tökéletes méretekkel (9,4mm), dobogó szívecskével.
Nehezen fogtam fel. Talán tegnap sikerült igazán, mikor újra láttam, immáron 17mm-esen. :)
Elmondhatatlanul boldog vagyok. És a tüneteim közül mindössze kettő van, ami kicsit zavar. A nonstop alvásvágy (most, hogy apa itthon van még oké, de jövő héttől...) és a levegőtlenség. Egyszerűen nem tudok Szonjának mesélni vagy huzamosabban énekelni (pl. altatásnál), mert úgy érzem megfulladok.
Persze néha émelygek is, egyszer járt már erre rókakoma, és a héten megkívántam a savanyú káposztát, amit eddig nem szerettem. De ezek pont így voltak Szonjával is. (csak akkor savanyú káposzta helyett a sárgadinnyére kattantam rá hasonlóan meglepő módon) :)
Így aztán, mire eljött 2008. vége, nekem egyetlen rossz szavam sem lehet erre az évre. Nagyon szerencsésnek érzem most magam! :)
BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT MINDENKINEK!!





















